top of page

Rólam

 

Szeretek úgy tekinteni az emberre, mint egy virágra. Támogatásra, gondoskodásra és fényre van szükségünk ahhoz, hogy ki tudjunk virágozni a magunk teljességében.

 

Hiszem, hogy a teljesség nem valami, amit kívül kell keresnünk, hanem a lényünk természetes állapota.

 

Sokszor blokkolnak minket a saját félelmeink, transzgenerációs mintáink és belső elakadásaink. Integrált szemléletben nem az ellenállás a cél, hanem ezeknek a részeknek a szeretetteljes megértése és beölelése.

Energetikai segítőként a legfőbb számomra az önismeret, az érzelmi tudatosság és a lélek természetes öngyógyító képességének támogatása. Nem megjavítandó projektként tekintek lényünkre, hanem egy intelligens rendszerként, amely folyamatosan üzen számunkra érzelmeken, betegségeken, elakadásokon keresztül.

 

Ezeket nem ellenségnek, hanem önmagunkhoz közelebb vezető útjelző tábláknak látom.

Munkám során megtartó teret igyekszem létrehozni, ahol a hozzám fordulók oldhatják a bennük lévő feszültséget, miközben mélyebb önismeretre tehetnek szert. Hiszem, hogy amikor rétegről rétegre lebontjuk a ránk rakódott mintákat, egyre közelebb kerülhetünk önazonos, valódi önmagunkhoz.  


Hiszem, hogy feladatunk megismerni azt, akik valójában vagyunk: kapcsolódni a határainkhoz, szeretettel fordulni a bennünk élő, sokszor magukra maradt részeink felé, és

újra kapcsolódni ahhoz a bennünk lévő ősi bölcsességhez, amely mindig is finoman szólt hozzánk, csak mostanáig nem hallottuk, mert túl nagy volt körülöttünk a zaj.


Főbb módszereim közé tartozik az eredeti Usui Shiki Ryoho Reiki kezelés, a Metamorfózis kezelés, a Bach-virágterápiás konzultáció, a Kártyavetés, valamint az önismereti folyamatok támogatása. Ezek a módszerek gyengéden, mégis mélyen támogatják a belső egyensúly helyreállítását és a harmonikusabb testi-lelki működést.


Különösen közel állnak hozzám azok a folyamatok, amelyek segítenek újra kapcsolódni az intuitív működésünkhöz és ahhoz az önszeretethez, amelyből valódi változás születhet.

 

 

 


 

 

 

Szeretettel és megtiszteltetéssel kísérni másokat az önmagukhoz vezető úton.

Kővári Evelin.jpg
IMGL6354.jpg

Erre
törekszem

IMG_20260716_090843 (1).jpg

Számomra ez a hivatás nem csupán munka, hanem szívből jövő küldetés.

Tanulmányaim, végzettségeim

2025-2026

Tanárom: Munkácsy Mihály

(Asztrológiai műhely)

Asztrológus

2025-2026

Mesterem: Kincsverő Mária

Metamorfózis

kezelő

2020.

Tanítóm: Kincsverő Mária

Bach-virágterápiás

konzulens

2020.

Tanáraim:

Árendás László,

Béky László,

Címeth István

(Ezokurzus)

Bioenergetikus

2019.

Tanárom:

Kissné Tóth Viola

(Belina Bt.)

Természetgyógyász

2019.

Mesterem:

Kincsverő Mária

Reiki II.

2016.

Mesterem:

Kincsverő Mária

Reiki I.

Kérdésed van? Üzenj nekem!

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube

©2026 by mandragorafeny

bottom of page